Bemutatkozás

1976-ban születtem Dr. Eőry Ajándok és Székely Zsuzsanna harmadik gyermekeként. Hatan vagyunk testvérek, van nővérem, bátyám, húgom és két öcsém, nagy családban nevelkedtünk fel.

Édesapám már biológus tanulmányai során elkezdett érdeklődni a kínai gyógyászatban alkalmazott akupunktúrás pontok iránt, így azok biofizikai tulajdonságait kutatva indult el a hagyományos kínai orvoslás felé. Hatottak rá Pálos István professzor akupunktúrás ismeretei és később Zhu Zong Xiang kínai biofizikus professzor kutatásai is, így a mi életünket is egyre inkább áthatotta a természetesen gyógyulás lelkülete, gyógyteák ivása, vitaminok szedése, reggeli gyümölcssaláta mézzel és a kínai gyógyászat immunerősítő pontjainak masszázsa, szúrása által el is kerültük a gyógyszerszedést gyermekkorunkban.

Felnövekedvén az egészségügyi tanulmányok felé fordultam. A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karon ápoló szakon végeztem, majd ugyanitt tanultam 4 évig a hagyományos kínai orvoslást és egy éves kínai szakmai gyakorlat elvégzése után Harbinban, a Heilongjian Hagyományos Kínai Orvosi Egyetemen orvosi diplomát szereztem, specializációm az akupunktúra, moxa- és masszázsterápia.

Hosszú éveken át dolgoztam Édesapám mellett az akupunktúrás rendelőjében, később pedig, 2020-ban bekövetkezett égi hazába átlépése után megnyitottam saját rendelőmet a XIII. kerületben, ahol Hoffer Andreával együtt dolgozunk.

20241015_111350
Screenshot_20231029_151553_Photos

Számomra az akupunktúrás módszerrel való munka hivatás, igyekszem Édesapám lelkületét továbbvinni, és hitet, reményt adni abban, hogy a gyógyuláshoz természetes módszerekkel is eljuthatunk és aktívan részt kell vállalnunk ebben a folyamatban.

Célom a gyógyítás mellett, hogy Édesapám művei, könyvei, előadásai ne vesszenek feledésbe, ezeket, értékes gondolatait továbbadni és terjeszteni, mind pedig a 3-1-2 kínai meridiántornát tanítani, népszerűsíteni és megtartani, illetve fejleszteni a kínai és nemzetközi akupunktúrás, fülakupunktúrás kapcsolatainkat, amely téren Ajándok szintén élen járt. Rendszeresen írok cikkeket a magyar fülakupunktúrás addiktológus tevékenységünkről az International NADA News című újságba. Azért alapítottuk meg Andival és segítőtársakkal az Egészséges Magyarságért Egyesületet, hogy megfelelő formában és módon valósíthassuk meg célkitűzéseinket.

Rendelőnkben a testakupunktúra mellett mindig igényelhető fülakupunktúrás méregtelenítő kezelés is karitatív módon (500.- Ft / alkalom), hogy bárki számára elérhető legyen a nyugtató, méregtelenítő akupunktúrás hatás és ingyenes 3-1-2 meridiántorna gyakorlási lehetőséggel is szeretnénk buzdítani, lelkesíteni az aktív, önmagunkért tevő életre.

Nagyon fontosnak érzem a lelki síkon is gyógyulást, és bár az akupunktúra oldja a negatív érzéseket, összpontosítja a tudatot és megkönnyíti a lelket, mégis szeretnék lehetőséget biztosítani beszélgetéssel, spirituális választerápiával oldani a múltbéli blokkokat és így megkönnyíteni a jelenben érzett lelkiállapotot is.

Hiszem, hogy az életszeretet és önszeretet érzése segíti a fizikai test gyógyulását is és ezáltal teljesebb életet élhetünk.

Vállalok 3-1-2 kínai meridiántornát népszerűsítő előadásokat, tanítom a fülakupunktúra és az akupresszúra természetgyógyász szakokat, az SVT alapján kifejlesztett saját rendszerű ingás tisztító módszeremet, illetve ingyenes imacsoportokat is tartok, tartunk Andival, ezekre a programokra szeretettel várjuk az érdeklődőket!

Kína a szívem csücske, Édesapám mindannyiunkat elvitt Kínába, és azt gondolom, hogy az 5000 éves múltjukban rengeteg olyan tudásanyag van, amit érdemes megtanulni és nálunk is élővé tenni. Személy szerint legalább tíz alkalommal jártam már Nagy Testvérországunkban. Ezért is tanulok jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsész karán kínai nyelv és kultúra szakon, hogy ezekhez a gyógyító bölcsességekhez eredeti nyelven férhessek hozzá és tovább tudjam adni, ezzel is segítségére lehessek a magyar embereknek a gyógyulásuk útján.

Legutóbb 2024. március 12-én jártunk Kínában, Pekingben Mr. Xia ZhongJie meghívására a 3-1-2 nemzetközi meridiánkonferencián, ahol képviseltük a Magyarországon és környező, illetve távoli országokban 3-1-2 kínai meridiántornát gyakorló társainkat.

Ezért a munkásságunkért kitüntetést is kaptunk, amire nagyon büszke vagyok! Hálásan köszönöm nővéremnek, Ajándéknak áldozatos munkáját és minden segítőtársnak, régi és új tanítványnak, aki részt vesz a 3-1-2 meridiántorna gyakorlásában és terjesztésében!

20240312_110127
47306352_10205343157335106_3066937984596049920_n

Kívánok sok örömet és boldogságot az életed útján, kedves honlapomra látogató!
Konzultációra, akupunktúrás kezelésre hozzám Hoffer Andreánál tudsz bejelentkezni a +36302406454-es telefonszámon vagy a hofher@gmail.com e-mail címen.

E-maileket az igenazeletre@gmail.com címen tudok fogadni.

Áldás!

„Egy biztos, arra születtél, hogy hegyeket mozgass,
hogy csodákat tegyél nagy-nagy alázattal.
Életed az, hogy valamit a végtelen szépségből,
jóságból, igazságból, szentségből láthatóvá tégy e földön.
Igen, azért vagy a földön, hogy életed és munkád által felragyogjon
a végtelen Isten ereje, bölcsessége, jósága, irgalma, szeretete.
Mindegy, hogy mit alkotsz, csodálatos festményt, zeneművet,
virágos kertet, városokat összekötő utakat, vagy szép családi házat,
melyet betölt gyermekeid vidám kacagása. Mindegy! Te döntesz, de dönts és indulj el!
Bátor elhatározással dobd ki a hálót, lépj rá, ha kell, a hullámokra!”

Csaba testvér

Tanítóim, akiknek sokat köszönhetek:

Dr. Eőry Ajándok

Domján László, Dr. Német Zoltán, Bánszki Judit

Prof. Pálos István, Prof. Zhu Zong Xiang, Dr. Zhang Yao, Wang Vei Di, Yu Funian,
Zhang Qing Bin, Putnoki Tibor, Tanpai rinpoche