1. A világ a tanítómesterünk és azért vagyunk itt, hogy tanuljunk.
   Ha egy leckét nem tanulunk meg, akkor feladják nekünk még egyszer.... és még egyszer! Amint megtanultuk, egy újabb lecke következik.
2. Az Univerzumnak nincsenek kedvencei.
   Sikered és boldogságod a természet elvein és törvényein alapulnak- és azon, hogy hogyan használod azokat.
3. Életed tökéletesen visszatükrözi meggyőződéseidet.
   Amikor megváltoztatod a világról alkotott legmélyebb meggyőződéseidet, akkor ennek megfelelően fog változni életed.
4. Abban a pillanatban, amikor elkezdesz túlságosan ragaszkodni bizonyos dolgokhoz, emberekhez, pénzhez.... elszúrsz mindent!
   Az élet azt a nehéz feladatot állítja elénk, hogy mindent becsüljünk meg és ne ragaszkodjunk túlzottan semmihez sem!
5. Amire az életben összpontosítasz, az gyarapodni fog... ezért gondolj arra, amit szeretnél!
6. Hallgass a szívedre!
   Az életben nem az a feladatod, hogy problémák nélkül élj – hanem az, hogy valami iránt lelkesedj !
7. Isten sohasem fog lekászálódni a felhők közül, hogy azt mondja: „Na most megengedem, hogy sikeres legyél!”
   Erre magadnak kell engedélyt adnod!
8. Amikor harcolsz a világgal, mindig a világ nyer.
   Ha nagyobb lelki békét akarsz, hagyj fel azzal, hogy mindent felcímkézel „jó”-nak vagy „rossz”-nak.
9. Hogyan szeretheted az embereket? Egyszerűen fogadd el őket!
   A teljes elfogadás a feltétel nélküli szeretet.
10. A küldetésed nem az, hogy megváltoztasd a világot. A küldetésed az, hogy te változz.
    Nincsenek „külső” megoldások, csak „belső ” megoldások léteznek.

“Az idő nem fontos, ne sajnáld a napokat. Az ünnepi ebédhez a szakácsnő sok-sok mindent belevág egy nagy fazékba, ezért fogadj be te is mindent. Hordozd saját magad és mások fájdalmát, a titkokat, melyek körülvesznek. Ne siess! Az eszmélés lassan, de biztosan, végtelen csendben, derűsen történik. Környezeted megzavarhatja, de meg nem szakíthatja mindezt. Lassan lehiggadsz, megnyugszol. Kitisztulnak gondolataid, vágyaid, hatalmas béke önt el. Megvilágosodsz. Felsejlik Isten végtelen nyugodt keze vonása a világon. Mint felhővé szelídült tajték, onnan fentről mindent sokkal tisztábban fogsz látni. Források fakadnak fel benned. Érezni fogod magadban az erőt, amely most már nem magadért: értük, a világért fakad. Már nem harcolni akarsz, hanem teremteni. Nem gyűlölsz senkit és semmit, nem pusztítani akarsz, hanem segíteni, alkotni, életet adni, a beléd áramló fényt továbbengedni, -árasztani. Hiszed, hogy nemcsak része vagy a világnak, hanem partnere a mindenséget szeretetből szakadatlanul tovább teremtő Istennek…. Érzed a hegyeket mozgató erőt magadban, tudod, hogy emberek fognak születni, talpra állni, gyógyulni szavadra. De még ez sem fontos.

Semmi sem fontos, csak az a KAPCSOLAT, mely nap mint nap, lassan felkel, és beragyogja világodat. Istennek társa vagy…” (Böjte Csaba)

“Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, milyen sokan oda állnak mellé.” (Böjte Csaba)

“Szeretném a magyarság figyelmét az élet felé fordítani. A gyermeki élet pedig maga a csoda. Minden gyermek üzenet az emberiség számára: Isten szeret bennünket. Gyermeket nevelni – Istennel való találkozás. Jézus azt mondta: aki egyetlent is befogad a legkisebbek közül, engem fogad be.” (Böjte Csaba)

"Szabadság"

Többen kérdeztétek kedves, nagyra nőtt, szép gyerekeim közül, hogy mi a szabadság, hogy mikor éreztem magamat igazán szabadnak?

Kedves Fiatalok!

A szabadságnak sok arca van! Néhány kis mozaikkockát szeretnék nektek mutatni, életem néhány olyan pillanatát, mikor körülöttem szétszakadtak a láncok, és én éreztem, hogy szabadon felemelkedhetek és szállhatok.

1. Már játszottam a teológia gondolatával, és csendesen a magam 25 éves fiatalemberi

öntudatával álltam Csíksomlyón a sekrestyében egy karácsonyi ünnepi szentmise előtti forgatagban. Életemben soha nem ministráltam, és ennek egyik komoly oka a csipkés, fodros ministráns ruha. Gyerekkoromban édesanyám ha azt akarta, hogy valahova ne nyúljak, akkor oda tett egy kis darab vattát, csipkét, fodrot és én a magam fiús keménységével azt messziről elkerültem... És akkor ott a szép csendes karácsonyi misén a jó Rómuáld testvér felkért, hogy perselyezzek. Válaszomra nem is várva, szoknyát adott rám és egy csipkés karinget, és a kezembe nyomott egy zörgős perselyezőt és már kint is voltam a templom hajójában. Egyből leizzadtam, úgy éreztem, hogy minden szem rám tapad. Láttam magam előtt a nagy tömeget és benne a sok ismerőst, azokat a lányokat kik előtt én is, mint minden fiú imponálni szoktam és most, mint egy koldus nyújtottam eléjük a folyamatosan csilingelő kis perselyt az adományokért. Hihetetlenül nehéz volt! Magamban csak egyetlen mondatot ismételgettem: Szeretlek Uram! nagyon szeretlek!  Feladatomat bevégezve, emlékszem leültem a padba, és lassan egy hihetetlen szabadság érzés szált meg... éreztem, hogy szabad vagyok! Szabad, mert nem az emberek szemében való megfelelési vágy vezetett, hanem a szolgáló szeretet és a jóság. Talán akkor éreztem először igazán szabadnak magamat...

2. Mindig nagyon kevés dologhoz ragaszkodtam, de volt néhány könyv, mely számomra mindennél kedvesebb volt. Az egyiket, melyet kölcsön adtam, -Nagy Szent Teréz írásai- elveszett, nem tudták vissza adni.

Hihetetlen szomorúság, düh és harag volt bennem, hisz a kommunista időben pótolhatatlan veszteség ért. Ültem magamban és dühöngtem. Egyszerre csak belém sajgott: nem jól van így,  hisz függök a könyvektől.

Éreztem, hogy a birtoklás vágy ural és vezet engem. Nagyon megszégyelltem magam! Bementem a szobámba és szépen, nagybetűkkel, bele írtam minden könyvembe, hogy „Tied és mindenkié!” Majd néztem a könyveket, a mindennél drágább kincseimet, melyet tudatosan mindenki tulajdonává tettem és éreztem, hogy szabad vagyok. Éreztem, hogy nem birtoklom, hanem tudom a szent könyveket, nem használom, hanem élem a bennük foglaltakat és ez ott, akkor hihetetlenül szabaddá tett.

3. Egy kiránduláson vettem részt, és a sátor melegébe, éjjel, egy lány bújt mellém. Abban az évben kezdtem fontolgattam, hogy teológiára megyek. A kedves lány kacér keze derekamra fonódott... Éreztem, hogy mint felnőtt férfinak, most bizonyítani kellene... felforrt a vérem, de én a bennem érő elhatározástól vezetve, javasoltam egy sétát a friss hegyi levegőn... olyan szépen ragyogtak a csillagok a csendes, hűvös éjszakában és én éreztem, hogy szabad vagyok. Szabad a testi vágytól, szabad a tudatos döntésre, arra, hogy ne vágyaim játékszere legyek, hanem magam határozzam meg, hogy merre is vegyem az életutamat...

4. Teológián az első napokban elvittek szüretelni. Ez egy csíki legénynek, ki sokáig, mint szegény gyermek a narancsot, szőlőt, barackot, déligyümölcsnek tartott és orvosságnál vékonyabb kiszerelésbe jutott hozzá néhányszor évente, a diktatúra alatt, hát … a finom érett gyümölcs  óriási kihívást jelentett. Emlékszem, hogy a társaimmal én is nekilendültem az érett gerezdeknek, de azt is éreztem, hogy ez egy hatalmas lehetőség, az önuralom gyakorlására. Döntöttem, bár senki nem kérte, mégis a gerezd szőlő a kosárba hullott, és elhatároztam, hogy papi hivatásomért nem kóstolom meg három napig a kívánt gyümölcsöt. Kis dolog? Nekem óriási dolognak tűnt, egész nap szüretelni anélkül, hogy egyetlen szemet is befaljak,  de azt a szabadságot amit az a három nap szült bennem, nehezen tudom elmondani nektek... Jó dolog érezni, hogy ha remeg is kezed alatt a tested, de engedelmeskedik akaratodnak. Valami hasonló, mint amikor bringád nyikorgó kerekeivel beveszed életed első hajtűkanyarját és érzed gyermeki szívvel, hogy ura vagy a kerékpárodnak. Jó dolog uralni önmagad.

5. Tanulni soha nem szerettem, főleg a jegyek nem érdekeltek, de a teológián  éreztem, hogy ha már lúd, akkor legyen kövér. Szent elhatározással mentem neki a vizsgáknak... a maximumot akartam.

Emlékszem, hihetetlenül nehéznek tűntek a vizsgák... de mindent félre tettem, és tudatosan mint a távfutó tanultam... Egyszer  szilencium előtt egy levelet kaptam, kedves ismerősöm lelki tanácsokat kért, és én felejtve mindent, a tanulás ideje alatt, a levelére választ írtam... kész lett a csodálatos levél, én legalábbis úgy éreztem, de azt is éreztem, hogy nem a feladatom teljesítésére szántam az időt. Éreztem, hogy ez egy vízválasztó! Döntenem kellett! Nehéz volt összetépni a jól sikerült gondolatokat és szabadon, minden figyelmemet a feladatra, a tanulásra fókuszálni... Abban az évben minden vizsgám tízes lett, és én újból hihetetlenül szabadnak éreztem magamat... Éreztem, hogy akaratomból farhámot fonhatok és testem megzabolázott vágyai, táltos paripáim repítenek, oda visznek, ahova menni akarok.. Jó, tiszta álmaink útján sebesen szállni!

6. Negyedéves voltam a teológián. Karácsonyi szertartás, ünnepség után egyedül maradtam a kápolnában. Úgy éreztem, hogy roskadozom Istenem végtelen szeretetében, ajándékaitól... Hatalmas vágy tört rám, hogy én is adjak valamit Istenemnek... ott térdeltem egyedül az egyszerű kis kápolnában, a betlehemi kis jászolból felém nyújtotta karját a gyermekké lett Isten és éreztem, hogy értem is adta magát Betlehemben... Néztem, és éreztem, hogy e végtelen ajándékra csak egy hasonló,... véges önmagamat, végtelenül oda ajándékozó szeretet lehet a válasz. Alázattal leborultam, létemet, tudásomat, mindenemet kezembe vettem és csendesen oda nyújtottam a felém hajló Istennek... Éreztem, hogy semmim se maradt, szabad akaratomat, mindenemet oda adtam az Istennek, és mégis addigi életemben soha nem tapasztalt gazdagság érzés töltött be, éreztem ahogyan mindent odaadva, mindent megkaphatok...

7. Elöljáróim Dévára küldtek, egy végtelenül romos, államosított kolostorba, üres kassza,

szórvány élet. Egyik nap mise előtt jött egy kedves hölgy, hozott egy roma kislányt, hogy az állomáson találta és hogy fogadjam be... Nem voltak papírjai a gyermeknek, nem tudtam róla semmit. Nem mertem befogadni, elküldtem, de ők leültek a templomba, és én elkezdtem a szentmisét. Olvastam az evangéliumot, és szólt az Úr: „Aki egyet is befogad a legkisebbek közül, az engem fogad be”.  Tömör egyértelmű szavak...! Azon a misén nem prédikáltam, éreztem, hogy az Úr nem szavakat, hanem döntést vár tőlem, újból vízválasztóhoz értem. Néztem a kis varkocsos gyereket és nagy-nagy alázattal, kicsinységem tudatában az oltárnál igent mondtam rá. Emlékszem, a mise után, fürdés, ruha keresés, és már ott is ültünk a plébánia ebédlőjében, a kolostor folyosóján. Ültem az asztalnál, velem szemben az álarcos Isten. Éreztem döntésem végtelen súlyát, mely meghatározta az életemet, de mégis a szeretetre való végtelen szabadságban potyogtak a könnyeim...

Kedves Fiatalok!

Hét kis mozaik kocka... de tudnotok kell, nincs két egyforma életút.

Mindenki a maga szabadságát kell felfedezze, és megtalálja. A szabadságot nem lehet adni senkinek, és azt nem lehet megvásárolni és begyűrni sok-sok más limlom közé, vagy vitrinben őrizgetni... A szabadság igazából a végtelen előszobája: a marék porságodból adódó korlátaid fölé való emelkedés. Az a pillanat, mikor kinyílnak szárnyaid és érzed, hogy nem állati ösztöneid, kapzsi vágyaid, alantas indulataid, duzzogó sérelmeid, hanem egyedül csak a Teremtőd akarata szerinti szeretet és a jóság mozgatja tetteid. Csodálatos, mert érzed, hogy Isteneddel, ki végtelenül nagyobb nálad, egy hullámhosszra kerültél, egy légtérbe vagy vele.  Alázattal érzed, hogy bár végtelenül kicsi, törékeny, sebezhető vagy, mégis Istened egy asztalhoz ült veled... A tiszta fényben ilyenkor azt is tudod, hogy mindez hihetetlenül törékeny pillanat, mert a kapzsiság, a buja birtoklásvágy, a durva indulat, vérszomjas bosszú, a sértett duzzogás és megannyi más alantas ösztön vissza követeli porból született otthonát, testedet, szárnyalásodat darabokra törve, le akar húzni, oda, honnan léted vétetett, a korlátok közé. Pillanatok alatt minden darabokra hullhat, de aki megtapasztalta ezt a végtelen szabadságot a szeretetre és a jóságra való nyitottságot, az tudja, hogy bár földi utazása nem ért véget, de mégis ő ott és akkor, ha csak egy pillanatra is, de hazaért...

Szeretettel,

Csaba t.

"Mindent bearanyozni: a reggelt, a nappalt, az éjszakát,

mindent megérteni: az embert és a sorsát,

mindent jobbá tenni: először önmagunkat és általunk az egész világot." Tatiosz

"Minden esőcsepp része a tengernek, így mi is részei vagyunk a tudatosság óceánjának, az emberiség kollektív tudatának. Egy Létező vagyunk, egy Tudatosság, jelenleg különböző testekben létezve. Az agyunk nem mindig képes ezt felfogni, csak érezheted. Amikor majd biztosan érzed és megéled, akkor tiszta békét és örömet fogsz tapasztalni minden élőlénnyel. Már nem fog számítani, ki hol tart, mit ért el, mert már nem akarsz velük versenyezni, csak a nyíltszívű együttműködésre és szárnyalásra vágysz. Olyan érzés, mint amikor szerelmes vagy az egész világba.

Mindent tudni fogsz, ami mások szolgálásához kell majd, de ez a hatalom nem fog érdekelni, mert te leszel mindenki. A világ végtelenül édesebbé, intenzívebbé, szebbé, mulatságosabbá és békésebbé válik.

Itt az ideje, hogy magunkhoz öleljük a földet, mert hamarosan magunkhoz öleljük majd az Univerzumot.

Minden alkalommal, amikor leülsz és fényt küldesz a Földnek és az emberiségnek, az hegyeket mozgat meg és megváltoztatja a bolygó jövőjét."  Önfejlesztő határidőnapló

"Urunk, Atyánk, ki mindannyiunk élete vagy, alázatos szívvel adunk hálátNéked nagy jóságodért, amit naponta tapasztalunk e földi élet során. Köszönjük Néked a tudást, amit szent Fiad útján küldtél volt nekünk, földi gyermekeidnek, hogy annak birtokában úgy járjuk az élet útját, ahogy azt számunkra elrendelted volt. Légy mivelünk továbbra is Atyánk, hogy tebenned bízva jóvá tehessük a rosszat, széppé a csúnyát, s megtisztítva a vakok szemét, megnyitva a süketek fülét, hirdethessük szütelenül a Te dicsőségedet, s a hatalmat, amit az embernek adtál e világ rontásai fölött...Őrizd meg Urunk áldásban és békességben ennek a hajléknak a népét és segítsd őket jó szándékukban és igyekezetükben, hogy megérthessék a Te törvényeidetés őirányukban való nagy szeretetedet...

"A jó, ha útjára engeded, mindég legyőzi a rosszat- mondta mély dörmögő hangon az Öreg-, mint ahogy a fény legyőzi a sötétséget. Mondom, ha útjára engeded. Mint ahogy a tiszta tükör útjára engedi a napfényt, odatükrözi, ahova irányítod. A tiszta tükör.Vakult tükörben elvész a napfény, gyerek.Igyekezz hát, hogy tiszta tükör lehess, amiyennek Isten megteremtett, s akkor tied lesz az Ő jóságos ereje, tied lesz mindég, továbbsugárzásra.....Nehéz ezt fölfogni, tudom- tette hozzá kis szünet után-, pedig ebben rejlik ám a nagy titok....

Micsoda titok? Hát a teremtés titka! Isten s ember titka, gyerek! Meg vagyon írva a Szent Könyvben is, minden pap olvassa s mégse érti. Pedig ott van a szeme előtt: teremté Isten az embert tulajdon képére, s adott néki uralmat mindenek fölött! Uralmat, érted?- mordult a gyerekre szinte haragosan-. Uralmat s nem szolgaságot! Erről szólt Krisztus Urunk is, amikor azt mondotta volt, hogy: "ha csak annyi hitetek lenne mint a mustármag, azt mondhatnátok ennek a hegynek: eridj odébb! S bizony mondom, odébb mozdulna nyomban!" Márpedig a mustármag a minden egyéb magvak között is a legkisebb, érted? De még ennyi hit sincs senkiben manapság, ez a baj...

...Emlékszel, mit tanítottam neked a minap azzal a kicsi üveggel amit ott leltünk az ösvény szélén? A nap ránézett a kicsi üvegre, s a kicsi üveg alávetette a fényt a szakadék aljára ahova a nap sugara másképp el nem jutna soha. Emlékszel? Nahát. Mondtam volt azt is, hogy ezt soha ne feledd, hogy olyanok vagyunk mi is, mint az a kicsike törött üveg. Istenfényét kell beletükrözzük az emberi világ sötétségébe, s ha ezt megtesszük, eleget tettünk a parancsnak, ami világra hozott, s a parancsadó Úristen megvédelmez minden veszedelemtől.De ha nem tesszük, amit az Úr parancsolt, akkor semmirevaló szemét vagyunk mi is, akárcsak az a törött üveg az út szélén, amit sárba tapos a jószág...

Bizony erre teremtette volt Isten az embert, s nem egyébre szólalt meg újra-, hogy Isten képében járva eleget tegyen a parancsnak, s végezze a jót ezen a földön. Csakhogy az ember elméje elbutult akár a rozsdás balta éle, s lelke is megvakult, mint az ócska tükör mely nem tud fényt tükrözni többé. Vergődik vakságában, egymást pusztítja. Ijedelmében kitalálta a gonoszságot, s egymásra szabadította saját kitalálását. Mert Isten nem teremtett rosszat, s amit Isten nem teremtett az nincs.Érted?Nincs. Emberi elképzelés mindössze, mint a köd, ami nincs és mégis elrejti szemed elől az erdőt. De amíg az ember maga, meg nem tagadja a rosszat amit kitalált, addig hiába várja, hogy elmenjen, mert nem mehet el, ami nincs, igaz? He?

De mindez sok tenéked, gyerek, így egyszerre.Majd rendre, apránként megtanulsz mindent. Most elég, ha észben tartod, amit az üvegről mondtam. Tükrözd az Istent, s ne félj semmitől...

A félelem nem Istentől való. Aki legyőzi, az legyőzte magát a gonoszt. A félelem az ember legnagyobb ellensége...

Az ember sorsán egyedül csak az ember maga segíthet.Az Úristen mindössze megadja hozzá a lehetőséget. Azoknak, akik a nagy Tanítómester szavai szerint élnek és cselekszenek.A megváltást minden ember maga kell véghez vigye a megadott kulcs szerint. A baj gyökere ott van, hogy mindezt nem tanítják ám az iskolában..."

Wass Albert: Hagyaték